A sheavajról

Shea vaj - karitéfa A trópusi Afrikában, Nyugat- Afrikától a keleti partokig, a szavanna vidéken - körülbelül Szenegál keleti szélétől egészen Ugandáig - nő a karitéfa, amit a helyiek szent fának, illetve az élet fájának neveznek. Természetesen ennek a fának a "tudós" európaiak latin elnevezést is adtak: vitellaria paradoxa és butyrospermum parkii. A latin elnevezés utal a skót Mungo Parkra, aki a fát Európában elsőként leírta. A ma használatos elnevezések a francia nyelvterületen a volofból eredeztethető "karité", illetve az angol "shea" ( ejtsd "sí" ), melyet a bambara nyelvből vettek át.. "Szent fa", "életfa", mert a helyiek a termése magjából életfontosságú zsiradékhoz jutnak, felhasználják élelmiszernek, gyógyításra és ápolásra, immár évezredek óta. Már az antik görögök említik afrikai útleirások során. Kleopátra idejében agyagkorsókban szállították Egyiptomba, a marokkói szultán követe 1352-ben leirja hogyan készítik és használják a karité vajat az akkori nagy Mali Királyságban. Sok afrikai nő számára a mai napig nem sok változott azóta.: minden évben mennek összegyűjteni az "életfa" termését, hogy vajat készítsenek belőle. De nemcsak vaj készül belőle, a termés is nagyon ízletes és tápláló.A vaj 35 - 42 ?C- fokon olvad és a trópusi hőségben is akár 4 évig eltartható. Ezt a fát a mai napig nem tudják ültetni, csak vadon terem. Körülbelül 15- 20 év múlva kezd teremni és még néhány év, míg eléri a teljes termőképességét. Akár 200 évet is megél. A fák általában a faluközösség tulajdonában vannak, de vannak államok, ahol az államé a fa. Más országokban a fák termését bármilyen asszony összeszedheti, ha időben odaér. A vadon növő csemetéket néhány országban megpróbálják védeni a terjedő szavannafűtől és a kecske- és marhacsordáktól. Manapság a fákat még a kivágástól is kell védeni, hiszen a karitéfából nyert faszén állítólag különösen jó minőségű és vajon mit számít a hagyomány szentsége háború és gazdasági krízisek idején? A termés begyűjtése és a vajkészítés az asszonyok feladata, hagyományosan övék a bevételek is. A feldolgozás nem sokat változott az évszázadok során: - termést gyűjteni, a gyümölcs húsát eltávolítani, diókat megfözni, szárítani, válogatni, diót törni, hámozni, dióbelet válogatni, pirítani, péppé zúzni, a pépet vízzel keverni, felfőzni, a zsiradékot lemerni, ha kihűlt átgyúrni. A felfőzést többször megismételni friss vízzel. A zsiradékot lemerni, hűlni hagyni. A karité diót és a préselt vajat Európába, az USA-ba és Japánba exportálják, főleg az édesiparban és a csokoládégyártás során használják fel. Egy része a kozmetikaiparba kerül, az egyik legértékesebb alapanyag. A nagy kozmetikai konszernek, pl. L' Oreal vagy Beiersdorf biztosítják maguknak a piacrészesedésüket a naturkozmetikumok iránti növekvő kereslet kielégítésére.Amióta a shea vaj egyre ismerttebbé válik, termékeiket mint shea vajat tartalmazót reklámozzák, már nagyon minimális mennyiség esetében is. Nem avasodik és évekig eltartható. ( Természetesen a finomított shea vaj az eljárás során veszít valamennyit vitamintartalmából, de a kozmetikaipar és az édesipar a jellegzetes szaga miatt inkább a finomított shea vajat használja fel.) Felhasználási javaslat: Normál és száraz bőrre, kézre, arcra, testápolóként, repedezett, száraz sarokra, lábra.

forrás: Dr. Gertrud Kamper & Francine Duroy Gbr